Kérdése van? Hívjon minket! +36209229955

Jasmine Car Care autós blog

Ferrari Dino 206 GT és 246 GT / GTS

2020.12.29 18:21
Ferrari Dino 206 GT és 246 GT / GTS

A Ferrari számára 1966 – 1967-re elengedhetetlenné vált az eladások növelése és ezzel párhuzamosan a gyártási költségek csökkentése. Mivel a Dino 196S modell már készen volt házon belül és jól szerepelt a versenypályákon, egy kiváló lehetőség nyílt a Ferrari számára, hogy a 196S típust átdolgozva létrehozzon egy új modellt, amelyet a Ferrari működése óta először gyártósoron lehetett elejétől a végéig legyártani. Az új modellhez a Pininfarina finom és klasszikus vonalakkal állt elő, a Fiat pedig adta a V6-os benzinmotort, amit keresztben terveztek beépíteni.

Ebben a bejegyzésben a Dino 206 GT, illetve a 246 GT / GTS típusokról lesz szó (a GT a kupé, a GTS a targa kivitelt jelentette).

A Dino márkanevet a Ferrari először a késő 50-es években használta a V-motorral szerelt modellek és a Formula-1-ben versenyző autói esetében egészen a hatvanas évek közepéig. A modell, amiből a Dino 206 GT fejlesztése indult, az 1958-ban gyártott 196S is egy kétliteres V-motorral volt szerelve.

A Dino mint név Enzo Ferrari fiának, Alfredonak a keresztnevéből származik, aki 1956-ban elhunyt. Halála előtt egyébként a V-motorok fejlesztési projektjén dolgozott, így az ő emlékére került be a Dino, mint márkanév a Ferrari modellek sorába.

 

 

Ferrari Dino 196S (1959) - Forrás: Wikipedia by Zantafio56

Ferrari Dino 196S (1959) - Forrás: Wikipedia by Lothar Spurzem

A Dino 206 GT megjelenésekor volt némi ellenállás és fanyalgás azok között, akik a Ferrarit a korábban megszokott kis sorozatú sportkocsigyártó szerepében szerették volna látni. A véleményük lényege az volt, hogy a Dino 206 GT nem is lesz egy „igazi” Ferrari. A véleményük azonban nagyon gyorsan megváltozott, amikor lehetőségük volt vezetni is.

 

A „kismotoros” Ferrari (ami valóban kisebb motorral rendelkezett, mint a kínálatban szereplő többi modell) a Formula-2 1967-es versenyszabályai alapján épült. Ez a szabályozás előírta, hogy a versenyautók motorjai olyan motorok lehetnek, amelyek gyártásban vannak és évi minimum 500 darab készül belőlük (tehát nem lehettek egyedileg fejlesztett motorok). A Ferrari számra a versenypálya volt a labor a fejlesztésekhez, így kénytelen volt figyelembe venni az ilyen jellegű előírásokat. Mivel abban az időben a Ferrari nem remélhette, hogy ezt a darabszámot teljesíteni tudja, kénytelen volt megállapodni a Fiattal. A megállapodás lényege az volt, hogy a Fiat szállítja a motorokat a Ferrarinak, úgy, hogy a Fiat a saját kínálatának felső szegmensébe tartozó, orrmotoros modellekbe is beszereli használva mellé a Dino márkanevet is. Így minden modell, függetlenül attól, hogy Fiat vagy Ferrari használhatta a Dino emblémát.

 

1965-ben a 166P jelű középmotoros sportmodell is ezt a nevet kapta, illetve az ebből kifejlesztett 206 SP és 206 S versenyautók is. A 166P volt az első autó, amelyet a Ferrari gyártott, de nem a Ferrari, hanem a Dino emlémát kapta, azaz téglalap alakban, sárga alapon stilizált kék írással: „Dino” .

 

Ferrari Dino 166P - Forrás: Wikipedia by Lothar Spurzem

 

A Dino 206 GT gyártását számos prototípus előzte meg. Szintén 1965-ben, a Párizsi Autószalon keretében a Pininfarina standján bemutattak egy középmotoros modellt, amelyet Dino 206 GT Speciale-nek hívtak. Ez egy tanulmányautó volt, illetve inkább egy utcai sportautó prototípusa, amely egy versenyautó alvázára épült, hosszirányban beépített középmotoros konstrukcióban, hosszú orral rendelkezett és a fényszórók a homlokrészt teljes szélességben takaró átlátszó perspex (hőre lágyuló átlátszó műanyag) burkolat alatt helyezkedtek el. A kabin egy érdekes, konkáv (azaz befelé hajló) hátsó szélvédőt kapott, amit a hátsó tetőoszlopok, mintha vitorlák lennének fogtak körül és Kammback kialakítású részbe csatlakoztak be. Ez a forma már nagyon nagy részben az volt, ami később a sorozatban gyártott modell formája lett.

 

Dino 206 GT Speciale -Forrás: Wikipedia by Norbert Aepli

 

(Megjegyzés: a Kammback - más néven "Kamm tail" vagy "K-tail" - autóipari stílus. Az autó hátulja lefelé lejt, mielőtt hirtelen levágna egy függőleges felülettel. A Kammback minimalizálja az aerodinamikai ellenállást, miközben fenntartja a jármű praktikus alakját. A Kammback a német aerodinamikus, Wunibald Kamm nevéhez fűződik az 1930-as években a dizájnt kidolgozó munkájáért. A Kammback csökkenti az üzemanyag-fogyasztást és javítja a teljesítményt nagyobb sebességnél).

 

A következő prototípus 1966-ban Torinóban jelent meg a nagyközönség előtt. A felépítés még mindig a hosszában beépített középmotoros konstrukció. Külső módosítások történtek, amelyekből a legszembetűnőbb, hogy a fényszórókat a sárvédőkbe integrálták a perspex burkolat alá, a sarkokra lökhárító ívek kerültek, a hátsó rész kialakítása és formája hasonló maradt az előzőekhez, de a tető kissé magasabb ívet kapott.

 

Az utolsó prototípus 1967-ben érkezett. Ezen már csak apróbb külső változtatások voltak, azonban volt egy lényeges módosítás, ami nem volt látható kívülről: a motor. Egy alumíniumblokkos V6-os motor, amit az összes eddigi prototípusban hosszában építettek be itt már 90 fokkal elfordítva, keresztben állt a motortérben. Az erőátvitel egy 5 sebességes (!), teljes egészében Ferrari fejlesztésű és gyártású váltón keresztül valósult meg. 1967 novemberére, a torinói autókiállításra befejezték a finomításokat a karosszérián, ami után az autónak már szinte teljesen a későbbi, gyártásérett kinézete volt. Ugyanezt a modellt vitték 1968 januárjában Brüsszelbe, előtte ezt a példányt tesztcélokra használták.

 

Ferrari Dino 206 GT - Forrás: Wikipedia by Vauxford

 

A Dino 206 GT sorozatgyártása el is kezdődött 1968-ban és átnyúlt 1969-re, amikor megérkezett a öntöttvas blokkos 2.4 literes motor és néhány apróbb módosítás, ami eredményeként megszületett a Dino 246 GT. A két típus egyébként első ránézésre teljesen ugyanolyannak tűnt, egy dolog volt, amiből első ránézésre meg lehetett különböztetni őket: a 206 GT-nek a bal hátsó sárvédőjén a krómozott üzemanyag töltőnyílás fedél, illetve kisebb volt a kipufogócsövek átmérője, mint a 246 GT esetében. A 206 GT-t kilenc hónapig gyártották és 152 darab készült belőle, amelyekből mindegyik balkormányos (európai kivitel) volt.

 

A 246 GT 2.340 mm tengelytávval készült (míg a 206 GT esetében ez 2.280 mm volt), emiatt az egész autó hosszabb volt mint a 206 GT. A karosszéria felépítése a már ismerős Ferrari karosszériaépítési elven alapult, hosszirányú főtartó csövekkel keresztmerevítéssel illetve al- / segédkeretekkel. A szerkezet a Ferrari 607 referenciaszámot kapta. Egy újfajta alvázszámozási rendszert is bevezettek, amely megkülönböztette a Dino modelleket a Ferrariktól. Ez a modell mindent megkapott, ami abban a korban az autógyártásban a műszaki megoldások csúcsa volt: szervó rásegítésú hűtött tárcsafékek, független kerékfelfüggesztés, spirálrugók, hidraulikus lengéscsillapítók minden keréknél. Volt még egy műszaki megoldás, ami különlegessé tette a Dino 246 GT-t: míg a korabeli Ferrarik acél karosszériaelemeket kaptak - a motortértető, csomagtértető és az ajtók kivételével, amelyek ezeknál is alumíniumból készültek – a 246 GT teljes egészében alumínium karosszériát kapott.

Dino 246 GT - Forrás: Wikipedia by Thesupermat

Dino 246 GTS (1973) - Forrás: Wikipedia by Mr.choppers

 

További érdekesség, hogy a 246 GT-t hivatalosan csak 1969 novemberében mutatták be Torinóban, holott a gyártása már hónapok óta folyamatban volt. 1969 végéig 81 darabot gyártottak. 1974-ig volt a modellpalettán és 3.761 darab készült összesen belőle minden komolyabb változtatás nélkül, L (1969-1970), M (korai 1971) és E (későbbi 1971-1974) sorozatkóddal.

 

A 246 GT egyébként filmben is szereplő autó volt. Danny Wilde (Tony Curtis) a Minden lében két kanál sorozatból egy vörös 246 GT-t használt.